Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 
2017. augusztus 29. kedd, 14:42

Csodaszoftver

 

Még augusztus elején jelentették be Berlinben, a dízelcsúcs utáni sajtótájékoztatón, miszerint több mint ötmillió dízelautó szoftverfrissítését végzik el önként a gyártók annak érdekében, hogy csökkenjen a járművek károsanyag kibocsátása.

A cél, hogy átlagosan 25-30 százalékkal csökkentsék a nitrogén-oxid kibocsátását az érintett járműveknek.

A tulajdonosoknak mindez semmibe sem kerül, a szoftverfrissítés pedig nem befolyásolja a motor teljesítményét, a fogyasztást vagy az autó élettartamát – mondta Barbara Hendricks szövetségi környezetvédelmi miniszter.

Tehát foglaljuk össze: létezik olyan szoftver, amely csökkenti a károsanyag kibocsátást 30% -kal !!! anélkül, hogy változna a teljesítmény, a fogyasztás, vagy az autó élettartama. És ez a 30% átlag, tehát ennél még nagyobb csökkenést is el tud érni a szoftver.

Ha ez kizárólag szoftver kérdés, akkor mi oka volt a próbapados hamisításoknak, melynek lényege, hogy a padon ideiglenesen jobb eredményeket produkált a motor? Hiszen az autó nem fogyaszt többet – olajlobbi kilőve, nem megy gyengébben – vevői elégedetlenség kilőve, élettartam ugyanaz – autóipar kilőve.

 

Gondolkodjunk el rajta, hogy mindez együtt igaz lehet-e...

EM

Forrás: MTI